Pajor András atya

Honnan cseng ismerősen Pajor András atya neve még azoknak is, akiknek az egyházhoz vagy hazafias körökhöz nem sok közük adódott életükben?

Néhány éve felháborodott telefonálók tiltakoztak az eredeti Vasárnapi Újság hajnali közönségszolgálatán, amikor a főszerkesztő felolvasta az aktuális kínálatában, hogy az akkor példátlan népszerűségű műsort annak a katolikus író-papnak a jegyzete indítja, aki szerintük illetéktelenül folyik bele a politikába, moralizál a közéletben, ráadásul bosszantó szellemességgel teszi mindezt.
Egy papról más kép alakult ki a közfelfogásban, legyen naiv és alamuszi, és a szokásos szlogen szerint ,,tartson egyenlő távolságot' az egyes politikai irányzatok között, amely követelmény önmagában is ellentmondásos. Egy egyenes felfogású, frappánsan fogalmazó, irodalmi csiszoltsággal alkotó ember pedig átlép mindezen.
Kora ifjúságában, papnövendék korában már felfigyelt rá a katolikus közönség: jegyzetei, Prohászka-tanulmány sorozata, majd fiatal papként ifjúsági, levelező rovata sajátos színfoltot jelentett az akkor egyetlen katolikus folyóiratban, az Új Emberben. Később először a vallásos fiatalokat, a hívő és hazaért aggódó felnőtt közönséget is meglehetősen termékenyen elárasztották könyvei, majd a tudományos világ is felfigyelt sajátos értékfilozófiai, társadalometikai műveire. A Pannon Rádió, az említett Vasárnapi Újság, számos televíziós közszereplés megkerülhetetlenné tette személyét, véleményét, még fel nem tűnt neve a Keresztény Kultúrális Akadémia élén, ahol olyan jelentőségű egyéniságek közösségét fogja egybe, mint Jókai Anna, Csókai András, Pitti Katalin, Döbrentei Kornél, Eperjes Károly vagy éppen Kondor Katalin.

Gyimesi Mária

Szentlélek Plébánia

Budapesten, a XIV. kerületben, egy gyönyörű parkkal szemben áll a Szentlélek Plébánia. Baráti szeretettel fogadjuk mindazokat, akik egy lelkes és családias közösséget keresnek, eseményekben dús, lelkiségben elmélyült élettel, megértő és minden vallási, lelki kérdésben megértő atyákkal és befogadásra nyitott, különféle korú családokkal, magas szintű kulturális élettel. Ahhoz, hogy köztünk bárki „partot érjen”, először is bizalmat kérünk.
Az első kapcsolatfelvétel történhet személyesen, egy mise után a Szentlélek templomban, vagy szemközt a plébánián, esetleg telefonon: +36 1 251 1359, vagy egy néhány soros levélen keresztül is: kassaiter1@gmail.com.
A plébániának két épülete van. Az egyik a templommal szemben a főépület, amelyben az iroda is található, a másik pedig a park jobb oldalán a közösségi ház, ahol a közösségi alkalmak kerülnek megrendezésre. Mindkettőben a Boldog Romzsa Teodor kollégium lakásokból kialakított szobái találhatók. A főként egyetemista és főiskolás fiatalok családias közösségben élnek itt a plébános atya felügyeletével. Esténként közös imádsággal, heti egy alkalommal pedig egyetemista szintű katekézissel, és persze egy kellőképpen fegyelmezett renddel gondoskodunk egymás számára a hívő, baráti légkörről, és a tanuláshoz szükséges nyugalomról.
A kollégiumba jelentkezni a kassaiter1@gmail.com e-mail címen lehetséges a plébánia oldalán leírtak szerint.

Keresztény Kultúrális Akadémia

A Keresztény Kulturális Akadémia az egyetemes keresztény gondolkodás (Universal Christian Thought) magyarországi szervezete, amely mind az anyaországi, mind a határokon túli regionális csoportokkal képez egy kultúrát terjesztő hálózatot és kapcsolatot tart a többi keresztény értelmiségi mozgalmak között. Az Akadémia feladata az európai ember, család és nemzeti közösség visszavezetése eredeti szellemi forrásaihoz. A Keresztény Kulturális Akadémia célja a keresztény szellemű nemzeti kultúrának, mint folyamatos, legfontosabb fenntartó erőnek népszerűsítése, elsősorban a ma élő, ezt szolgáló géniuszok baráti összefogásával, valamint országos, és határon kívüli magyar közösségek regionális bevonásával.
Ennek megfelelően az Akadémia négy csoportból áll:
Az első a Védnöki Testület – olyan jeles személyiségek zárt köre, akik meghatározzák az Akadémia rangját, döntenek működéséről, tekintélyt biztosítanak az Akadémia nyilatkozatainak. A második maga az Akadémiai Rendes Tagság – a Védnöki Testülethez kapcsolódó közösség, melybe erre kiérdemesült, a nemzeti kultúra gyarapításáért vagy nemzetközi szintű népszerűsítéséért hosszú időn keresztül tevékenykedő személyek kapnak meghívást. A harmadik az Operatív Tanács – amely folyamatosan munkálkodik a működési stratégián, kezdeményezéseit a VT hagyja jóvá. A negyedik pedig a Regionális Csoportok Szervezete, amely országszerte gyűjti a vezető értelmiséget és azt a közönséget, amelyen keresztül sajátosan képviselt értékrendünk valamelyest visszaépülhet hazánkban és a határokon túl élő magyarság körében, valamint más népek olyan közösségeiben, akik szívesen ismerkednek a magyar kultúrával.

YouTube-csatorna

Ezek a rövid videók többnyire az országon belül, és a külhoni magyar közösségek körében megtartott, élő előadások lecsapódásai, összefoglalásai. Persze, a személyes találkozások során egészen más fajta fórum és beszélgetés alakul ki, mint amit az itteni hozzászólások tükröznek. Ott a résztvevők veszik a fáradtságot, eljönnek és meghallgatnak, itt sokan csak a cím vagy néhány másodpercnyi belenézés alapján könnyed véleményeket fogalmaznak meg, gyakran nem túl jelentékeny hozzáértéssel. Mások bosszankodva kérdezik: bizonyos témákról miért egy pap beszél nekünk? Szinte hihetetlen, hogy ez a kérdés egyáltalán felmerül, ilyen szinten hogyan gázolhatunk bele egymás jogaiba? Én viszont nem ragadok le egy-egy véleménynél, íróként kutatok, tájékozódok és tanítom tovább azt az igényesebb hallgatóságot, akik túl akarnak látni az élet festett színfalain.